Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Edzőink



769ttt.jpg
Ujhelyi Irma - aerobic oktató














Végzettségek:
IWI Nemzetközi Fitnesziskola- Aerobik sportoktató
METU Kommunikáció-és médiatudomány BA
Budapesti Corvinus Egyetem Kommunikáció-és médiatudomány MA


Már mini koromban is többet szaladgáltam az íróasztal körül, mint amennyit ültem
mellette. Eltáncoltam és elénekeltem a leckét, meg voltam győződve róla, hogy így könnyebben megtanulom. Ezeket aztán intézményi keretek között folytattam:versenytáncolni és zenélni kezdtem, a szüleimnek és a szomszédoknak pedig lett egy kis nyugalmuk. A napi edzések és az edzőtáborok olyan alapritmust adtak az életemnek, ami minden további történést meghatározott.
Hat év után ezt a mozgásformát Budapestre kerülvén futásra és edzőtermi csoportos órákra cseréltem – állj, a táncot nem lehet lecserélni! Tehát megismerkedtem ezekkel is. Az egyetemi évek alatt beszippantott a futóversenyek milliője, a legbüszkébb a 2017-es félmaratonomra vagyok. Budapest után „befutottam” Ausztriát, Olaszországot és Görögországot is. Ezekben az országokban összeadva tizenhat hónapot éltem, hol tanultam, hol dolgoztam.
A sport földrajzi helyzetemtől függetlenül maradt mindig toplistás, majd vált központi szereplővé a mindennapokban. Rodoszon egy szezont dolgoztam sport- és fitnesz animátorként egy ötcsillagos szállodában, ahol eldöntöttem: hazahozom azt az eufóriát, amit az együtt mozdulás öröme adott ott nekem.

Várom azokat, akik hisznek abban, hogy mozgásra lettünk teremtve, és azokat is, akik egyelőre még halkan hallják azt az icipici láthatatlan manót a vállukon, ami folyamatosan ezt mantrázza nekik.






icu.jpg
Demencze Icu-Spinning® Instruktor












Végzettségek:
Mad Dogg Athletics – Spinning® Instruktor

A sport és a kerékpározás mindig az életem részét képezte. Tíz évig versenyszerűen kézilabdáztam, hobbim volt az úszás, és a teljesítménytúrákon való részvétel. Utóbbit rendszeresen űzöm jelenleg is. 2016-ban döntöttem úgy, hogy magam is oktatóvá szeretnék válni. A Spinning® számomra nem csak egy sport, hanem maga a felszabadulás. Itt nem számít milyen edzettségi szinten állsz, hiszen mindenki egyénileg képes fejlődni a maga tempójában. Én megmutatom a helyes irányt, megadok hozzá minden segítséget, te pedig választhatsz, hogy milyen módszerrel követed azt. A Spinning® egy életérzés, melynek te is részese lehetsz!

Gyere és fejlődj, kapcsolódj ki velem minden hétfőn és szerdán a Kenguru Fitness-ben.




 

 
 

 

Chat


Statisztika

Most: 1
Összes: 11732
30 nap: 1063
24 óra: 33